Poslovni dnevnik
Az üzleti kiválóság és alkalmazottaink kiválósága biztosították az ügyfelek bizalmát, és vitték fel őket a csúcsra.
Több mint ezer állandó ügyfél,
három Bisnode és három ISO tanúsítvány jelzi azt,
hogy a INTERPRETA az üzleti kiválóság mintapéldája.
Horvátország egyik vezető irodája a fordítás és a bírósági tolmácsolás területén az INTERPRETA fordítóiroda, amelyet 2007-ben alapítottak Zágrábban, Ulica grada Vukovara utcában található székhellyel. A horvát iroda elődje még 1995-ben alakult meg Magyarországon, amely nemzetközi megállapodások megkötése során az állami intézményekkel való együttműködésre összpontosított, majd ezek után az Interpreta alapítója és igazgatónője Várady Hédi magyarországi lakcímét kanadai lakcímére váltotta fel. Hét év elteltével Horvátországba érkezett, ahol ma az üzleti birodalmát több mint 1000 állandó és elégedett ügyféllel való sikeres együttműködés ékesíti, amelyek száma folyamatosan, évről évre gyarapodik. Várady Hédi a Poslovni dnevnik számára több mindent feltárt professzionális útjáról és a tíz éves üzleti tevékenység sikerének kulcsáról, továbbá azt is elmondta, hogy hogyan birkózik meg az iroda a piaci kihívásokkal és, hogy milyen a vállalkozási klíma, amelyben nap mint nap működnek.
„Az volt a kívánságom, hogy a munkatapasztalatot, amelyet több országban különböző kontinenseken szereztem, átvigyem egy fordítóirodába, amelynek székhelye Horvátországban lesz. Így 17 éves munkám 2007-ben az INTERPRETA megalapítását eredményezte Zágrábban. Az INTERPRETA először angol és magyar nyelvű bírósági tolmácsi szolgáltatást nyújtott, majd idővel, ahogy növekedett a kereslet és az elégedett ügyfelek száma, szolgáltatásainkat kiszélesítettük a többi európai és világnyelvre is. Ma a fordított nyelvek listáján, gyakran megtalálható az arab, a kínai, a japán, a perzsa vagy a héber nyelv is. Sok kiváló együttműködésre tettünk szert az anyanyelvi szinten beszélő fordítókkal a világ minden tájáról és hűséges ügyfelek nagy bázisát építettük fel, amely a minőségen és a bizalmon alapszik", a Poslovni dnevnik számára elmondta a cég tulajdonosa, Várady Hédi.
Az üzleti kiválóság, amely jellemző az üzleti tevékenységük minden szegmensére, és a kiváló alkalmazottak biztosították a számos ügyfél bizalmát és felvitték őket a csúcsra, a Horvátországban tevékenykedő cégek legsikeresebb 0,4%-ának csoportjába, amit eddig a legnagyobb sikerüknek és működésük koronájának tekintenek, hozzáadta még az alapító Várady Hédi. A szenvedélyt és a munka iránti elkötelezettséget, továbbá az alkalmazottak szakértelmét és a szolgáltatás minőségét emelte ki mint erősségüket, és hozzáadta, hogy ha az üzleti tevékenységben a kiválóságra törekednek, akkor a befektetést az alkalmazottak oktatásába és a cég fejlesztésébe soha nem lenne szabad abbahagyni, a lécet mindig magasabbra kell tenni a konkurenciánál meglévő szinthez viszonyítva.
"A mi alkalmazottaink minden tudásunk és tapasztalatunk hordozói és ezért tevékenységünk legfontosabb értékének és versenyképességünk előnyének tekintjük őket. Tevékenységi területünk csúcs szakembereit foglalkoztatjuk és továbbra is folyamatosan befektetünk szakmai fejlődésükbe. A tudás a siker kulcsa, és egyben az út, amely az elégedett ügyfélhez vezet", folytatta Várady Hédi.
Több mint ezer állandó ügyfél, három Bisnode és három ISO tanúsítvány bizonyítja azt, hogy a INTERPRETA az üzleti kiválóság mintapéldája. Azt mondják, hogy a fizetőkepeségi kiválóságról szóló tanúsítvány igazolja a sokéves rendszeres és minőségi munkájukat, amely a hazai gazdaság csúcsára vitte fel őket, és ezzel egyben felcsatlakoztak az Európai Unió sikeres cégei mellé, mivel a Bisnode tanúsítvány megszerzéséhez Európa egész területén ugyanazok a kritériumok érvényesek. Az INTERPRETA ugyancsak megszerezte a fizetőkepeségi kiválóságról szóló AAA tanúsítványt is, egymás után három éven keresztül, ami aranyszínű tanúsítványt eredményezett a 2016-os évre vonatkozóan.
as munkatársainknak üzleti tevékenységünk megbízhatóságáról, hogy teljes bizalommal fordulhatnak hozzánk", mondta Várady Hédi.
Beszélgetésünk végén röviden elemezte a horvát üzleti klímát is, amelyről a nyugati országokban uralkodó állapothoz viszonyítva azt mondta, hogy jelentősen nehezebb az állami bürokrácia miatt. "Kanadában például egy cégalapítást vagy megszüntetést egy óra alatt el lehet végezni, amíg mi itt Horvátországban ilyen gyorsaságról csak álmodhatunk", fejezte be a beszélgetést a beszélőpartnerem.
Poslovni dnevnik
Filipović Grčić Ana Maria
